Botvinnik-Fischer, Várna 1962

1962. október 7-én Mihail Botvinnik és Bobby Fischer a Szovjetunió és az Egyesült Államok csapatmérkőzésének első tábláján találkozott a várnai sakkolimpia A döntőjének utolsó előtti fordulójában. Ez volt az egyetlen táblánál vívott összecsapásuk. Nem a világbajnoki címért, hanem válogatottjuk pontjaiért játszottak: egy győztes nélküli játszma is befolyásolta a verseny alakulását.

Fischer a világos centrum szétbontása után gyalogelőnyös végjátékba jutott. A figurák szerepe folyamatosan változott: előbb egy gyalogék megtartása, majd az aktív állásokból eredő fenyegetések megőrzése, végül annak megakadályozása volt a feladatuk, hogy a sötét gyalogtöbblet válasz nélkül előrenyomuljon. A döntetlen nem egy mindvégig kiegyenlített állásból született, és nem is olyan küzdelemből, amely a vezércserével elhalt.

A védekezés különlegessége abban rejlik, mit volt hajlandó Botvinnik elveszíteni. Nem próbálta épségben megőrizni vezérszárnyát: megengedte két összekötött szabadgyalog létrejöttét azért, hogy aktív maradjon a bástyája, és a másik szárnyon támadhasson. Később sikerült szétbontania ezt a párost. A meglepő ötlet még nem fejezte be a munkát: a királyt és a bástyát ezután is össze kellett hangolnia az egymástól távoli gyalogok ellen, saját ellenjátékának feladása nélkül.

Egy éjszakányi munka és egy hosszabb vita

A játszmát sötét borítékolt válaszlépésével függesztették fel. Botvinnik beszámolója szerint Jefim Geller találta meg a védekezés ötletét az éjszakai elemzés során. Fontos ez az elismerés: Botvinnik a táblánál szerezte meg a fél pontot, de a folytatásra nem egyedül készült.

A döntetlen nem zárta le a vitát. Fischer a 60 emlékezetes játszmám című könyvében elemezte a találkozót, és győzelmi esélyeket látott egy meg nem játszott folytatásban. A Douglas Griffin által összegyűjtött dokumentumok Botvinnik válaszait és a védekezést alátámasztó későbbi elemzéseket is tartalmazzák, köztük Anatolij Kremenyeckij 1977-ben megjelent tanulmányát.

Nem az eredmény két változatáról van szó: a játszmalap döntetlennel zárult. A vita arról szólt, mi történhetett volna feltételezett állásokban. Ez a különbség ad második életet a találkozónak: a fél pont megmentése és annak bizonyítása, hogy miért lehetett megmenteni, két külön feladatnak bizonyult.