Karpov Unzicker ellen, Nizza 1974

Huszonöt teljes lépésen át, a 16.-tól a 40.-ig egyetlen ütés sem történik. Amikor Unzicker feladja, az anyag még mindig egyenlő. Ez a győzelem paradoxona: szinte semmi sem tűnik el a tábláról, a két fél lehetőségei mégis nagyon eltérővé válnak.

1974. június 18-án Anatolij Karpov a Szovjetunió első tábláján játszott a Német Szövetségi Köztársaság ellen a nizzai sakkolimpia döntő szakaszában. Pontja hozzájárult a csapat 3,5:0,5 arányú győzelméhez. A szovjet válogatott végül az első helyen zárt, Karpov pedig 14 játszmából 12 ponttal, veretlenül fejezte be a versenyt. Ez a játszma a közös teljesítmény része, sakkértéke azonban önmagában is megáll.

Megtartani a figurákat, megváltoztatni a feladatot

Zárt centrum mellett azért fontos a nagyobb tér, mert a figurák az összhang megbontása nélkül válthatnak feladatot. Világos figurái felváltva védhetik a centrumot, támogathatják a bástyákat és kereshetnek új behatolási pontokat. Sötét is manőverezik, de lépéseinek jó része a meglévő támaszokat őrzi meg, nem pedig új lehetőségeket teremt. Nem az a különbség, hogy az egyik fél mozog, a másik pedig nem: az számít, hogy egy-egy lépés mit tesz lehetővé utána.

A legkülönösebb kép a 24.Ba7. Nem üt és nem ad sakkot; futót helyez arra a vonalra, ahol a bástyák kicserélődhetnének. Jelentősége túlmutat a geometriai szokatlanságon. Karpov sok figurát tart játékban, miközben az összehangolásukra rendelkezésre álló tér nem egyforma a két oldalon. Így új frontot készíthet elő anélkül, hogy feladná az elsőt.

A királyszárnyi gyalogok lezárása sem garantál biztonságot. Nem kell egyszerre megnyílniuk a vonalaknak ahhoz, hogy figurák hatoljanak be: elég néhány mező ellenőrzésének megváltozása és a megfelelő védő eltűnése. A végső támadás ebből az átalakulásból születik. Nem egy, az előzményektől független kombinációval váltja fel az állásépítést.

Győzelem a győztes elbeszélésében

Karpov az elemzett játszmát beválogatta az 1969 és 1977 közötti játszmáiból készült, 1978-ban megjelent gyűjteményébe. Douglas Griffin fordítása hozzáférhetővé teszi magának a győztesnek a magyarázatát. Ez visszatekintő beszámoló: segít megérteni, hogyan rendszerezte az állás problémáit, de nem mindannak a szó szerinti leírása, amit a játszma közben gondolt.

A befejezés felől nézve a győzelem jóval azelőtt elkerülhetetlennek tűnhet, hogy valóban az lett volna. Érdemes ellenállni ennek a benyomásnak. A játszma értéke abban rejlik, hogyan szűkülnek egy lehetőségekkel rendelkező állás keretei konkrét döntések nyomán, nem pedig abban a feltételezésben, hogy már a megnyitás megpecsételte Unzicker sorsát. A feladáskor még vezérek, bástyák és számos könnyűtiszt áll a táblán. Az anyagi egyenlőség már nem írja le a küzdelmet: az egyik oldalon összehangolt fenyegetések vannak, a másikon olyan figurák, amelyek képtelenek közösen válaszolni.