Bástya és huszár a bástya elleni végjáték

Ebben a gyalog nélküli végjátékban az egyik félnek királya, bástyája és huszárja, a másiknak királya és bástyája van. Rendszerint döntetlen, mert az erősebb fél közönséges állásból általában nem tudja csapdába kényszeríteni az ellenfél királyát. Nyerő állások azonban léteznek, ha a védekező király rosszul áll egy sarok közelében, vagy a bástya sebezhetővé válik.

A támadó bástyának és huszárnak együtt kell működnie. A bástya vízszintes sorokat és függőleges vonalakat korlátoz, a huszár olyan mezőket ellenőriz, amelyeket a bástya nem ér el, a király pedig közeledik, hogy csökkentse a teret. A huszársakkok különösen hasznosak, mert a király nem üthet le egy védett huszárt, és közben a védekező bástya is támadás alá kerülhet.

A védekező fél igyekszik távol tartani királyát a veszélyes saroktól, és bástyájával aktívan, távolról sakkokat adni. A huszár kettős támadásaira is folyamatosan figyelni kell. Egy olyan ugrás, amely sakkot ad és egyidejűleg támadja a bástyát, azonnal vesztetté változtathat egy döntetlen állást.

Félrevezető az a hit, hogy ez könnyű döntetlen. A passzív védekezés lehetővé teheti a király bezárását, és megfoszthatja a bástyát sakkadó mezőitől. A végjáték-adatbázisok, vagyis a kevés figurás végjátékokat kimerítően kiszámító adatbázisok megerősítik, hogy a döntetlen a szokásos eredmény, ugyanakkor konkrét nyerő kivételeket is azonosítanak.

A bástya és futó a bástya elleni végjátékhoz képest a huszár kevesebb távoli teret ellenőriz, de ugró sakkokat és kettős támadásokat hoz létre, amelyek másfajta éberséget követelnek.