Botvinnik-szabály

A Botvinnik-szabály gyakorlati gondolatot fogalmaz meg: azok a végjátékok, amelyekben mindkét félnek huszárja és gyalogjai maradnak, gyakran gyalogvégjátékhoz hasonlóan működnek. A huszárok rövid hatótávolságúak, több ugrásra van szükségük a szektorváltáshoz, és nem tudnak könnyen tempót veszíteni, vagyis olyan várólépést tenni, amely lényegében változatlanul hagyja az állást.

Ezért különösen fontossá válik a királyok aktivitása, a szabadgyalogok, amelyek előtt sem a saját, sem a szomszédos vonalakon nincs ellenséges gyalog, valamint az átváltozási verseny, amelyben mindkét fél azt számolja, melyik gyalog éri el előbb az utolsó sort. Gyakran jelenik meg a zugzwang is, vagyis olyan állás, amelyben a lépéskényszer ront a helyzeten. Akárcsak gyalogvégjátékban, az előbb behatoló király vagy egy távoli szabadgyalog arra kényszerítheti az ellenfelet, hogy feladja a tábla másik részét.

A szabály nem jelenti azt, hogy a huszárokat figyelmen kívül lehet hagyni. Egy huszár blokkolhat gyalogot, sakkot adhat, és létrehozhat egy villát, vagyis egyetlen lépéssel két vagy több célpontot támadhat. A huszárcsere következményeit is ki kell számítani, mert az így létrejövő király-gyalog végjáték nyert, döntetlen vagy akár vesztett is lehet.

Használd a szabályt gondolkodási sorrendként. Először úgy értékeld a királyokat, a szabadgyalogokat, a lehetséges gyalogáttöréseket, vagyis a gyalognak utat nyitó előrenyomulások vagy áldozatok sorozatát, valamint az átváltozási versenyt, mintha gyalogvégjátékot vizsgálnál. Ezután add hozzá a huszárok konkrét ugrásait, sakkjait, villáit és cseréit. A mondás irányítja az értékelést, de nem helyettesíti a számítást vagy a végjátékelméletet, vagyis a kevés figurás állások pontos eredményeinek és módszereinek tanulmányozását.