Minimax

A minimax a játszmát lehetőségek fájaként ábrázolja. Minden ág egy lépés, a szinteken pedig felváltva az egyik, majd a másik fél következik. Egy sakkmotor, vagyis állásokat elemző és lépéseket választó program előbb a saját lehetőségeit, majd az ellenfél legerősebb válaszait vizsgálja. A központi feltevése óvatos: nem számít arra, hogy az ellenfél hibázik.

Azokon a szinteken, ahol a motor lép, az algoritmus a számára legkedvezőbb eredményt tartja meg. Az ellenfél szintjein a motor szempontjából legkedvezőtlenebbet választja, mert feltételezi, hogy az ellenfél a lehető legerősebben védekezik. Ezeket az értékeket azután a jövőbeli állásokból visszavezeti a jelenlegi állásig. Így a kezdőlépések aszerint hasonlíthatók össze, hogy optimális védekezéssel szemben milyen eredményt tudnak garantálni.

Egy gyakorlati keresés szinte soha nem tudja végigvizsgálni az egész játszmát. A mélységi határnál egy értékelőfüggvényt használ, vagyis egy képletet, amely megbecsüli, melyik fél áll jobban. A korlátozott mélységű minimax-választás ezért nem abszolút bizonyítás: függ a keresés mélységétől és a becslés pontosságától. Felléphet a horizont-hatás is, amikor egy fontos következmény éppen a keresési határon túlra kerül.

A motorok olyan technikákkal gyorsítják ezt a keretet, mint a lépéssorrendezés, amely előbb vizsgálja az ígéretes lehetőségeket, hogy a lényegtelen ágakat hamarabb el lehessen vetni. Más rendszerek, köztük a Monte-Carlo-fakeresés, másképp osztják el a számítási erőfeszítést, de ugyanazt a gyakorlati célt követik: annak a lépésnek a megtalálását, amely a legnagyobb bizalmat érdemli.