A 20. század első fele

Emanuel Lasker a második világbajnok volt, és 27 éven át birtokolta a címet, ami a leghosszabb megszakítás nélküli hivatalos uralkodás.

Siegbert Tarrasch játékos, orvos és szerző volt, aki a klasszikus sakkelveket közérthető rendszerré alakította.

Maróczy Géza a klasszikus korszak magyar élversenyzője volt, akit stratégiai kontrolljáról, pontosságáról és edzői munkájáról ismernek.

Frank Marshall amerikai bajnok, világbajnoki kihívó és áldozatairól, valamint váratlan erőforrásairól híres támadójátékos volt.

Akiba Rubinstein a világbajnoki címet soha el nem nyerő legerősebb játékosok egyike és a végjáték-technika tartós mintaképe volt.

Az 1921 és 1927 közötti kubai világbajnok, aki tisztaságáról, technikai pontosságáról és a kevés figurás állások mesteri kezeléséről vált híressé.

Világbajnok, aki stratégiai felkészülést összetett támadásokkal, áldozatokkal és mélyen kiszámított lépéssorokkal kapcsolt össze.

Aron Nimzowitsch élvonalbeli játékos és szerző volt, aki a hipermodern eszmékkel átformálta a modern stratégiát.

Richard Réti játékos, szerző és feladványszerző volt, aki hozzájárult a hipermodern sakkfelfogás megalapozásához.

Savielly Tartakower lengyel-francia mester, elméleti szakember és író volt, aki összekapcsolta a klasszikus és a hipermodern sakkot.

Vera Menchik volt az első női világbajnok és úttörő, aki rendszeresen mérkőzött minden nemhez tartozó élvonalbeli játékossal.

Max Euwe az ötödik sakkvilágbajnok, valamint matematikus, szerző, tanár és a Nemzetközi Sakkszövetség elnöke volt.

Mian Sultan Khan pandzsábi játékos volt, aki rendkívül rövid nemzetközi pályafutása alatt eljutott az európai élvonalba.

Paul Keres észt és szovjet sakkozó, nagy tornák győztese és a világbajnoki címet soha el nem nyerő legerősebb játékosok egyike volt.